2016. augusztus 28.

Az Egyszer volt, hol nem voltról Maffia-szerűen

Fangörcs bejegyzés – első rész

Halihó, rántott husik!
Remélem, ezt nem vettétek komolyan, de mostanság annyi helyen láttam, hogy ilyesféle módokon becézik az olvasókat, ezért úgy döntöttem, beszállok a trendbe, és mindegyikőtöknek adok egy ételnevet, aztán összeállítok belőletek egy komplett étlapot. Muhaha. :D
Oké, azt hiszem, valami nem oké velem. Biztos, a sulikezdés teszi, remélem, örültök, hogy emlékeztettelek rá titeket. :D De visszatérve az étlaphoz, mivel 73-an vagyunk, szerintem elég sok elemet tartalmazna, nyammm. És az újak is rákerülhetnek – remélem örültök, Éva, Pandastic Mialyn, Jázmin és Egy egyszerű lány. Ez most igazából egy egyedi mód, hogy kifejezzem, mennyire örülök nektek. 💙
A legutóbbi posztom elején pedig említettem azt a bizonyos botrányba fulladt Blogger Awardot. Őszintén nem hittem volna, hogy van esélyünk, hogy van esélyem, de nyertem. És annyira totálisan meghatódtam, mert egyrészről nyilván simogatja az egómat, másrészről pedig nagyon sokat jelent ez a támogatás! Tényleg, ezt a díjat nem én nyertem, mert nem én vagyok a legjobb, hanem ti, mert TI VAGYTOK A LEGJOBB OLVASÓK! Nem tudtam megköszönni eléggé a nevezést sem, és ezt sem, de azt hiszem, mindnyájatokat megajándékozlak egy nyálas, virtuális puszival, és hogyha van bármiféle óhaj-sóhaj, akkor nyugodtan keressetek fel, mert azt hiszem, ezek után mindegyikőtök adósa vagyok.


Amúgy a napokban van három éve, hogy blogolok, hah, menő vagyok. :D

–––––––

  Ez életem első teljesen végignézett sorozata, amit maximálisan élveztem is (mert az Awkward esetében minden részben a hajamat téptem, miközben arról álmodoztam, hogy kitépem Jenna karját, hogy azzal verjem agyon, mert az a csaj akkora hülyeségeket tett, argh). Az első sorozatom, amiből mindenféle probléma nélkül megnéztem egyszerre hat részt. Az első sorozat, amiről üvöltve tudtam mesélni fűnek-fának. Az első sorozat, aminek körömrágva vártam az új részét, és még a történelemórákon is azon töprengtem, mi lesz imádott vagy éppen utált hőseimmel. És az első sorozat, amin bőgtem – oké, ezt talán jobb lenne letagadni.
   És akkor most nézzük, miért is olyan sikításra és ugrálásra késztetően jó.

1. ÉVAD
  A Gonosz királynő éppen ördögiségéből adódóan nem kaphatta meg a mesehősök által áhított boldog befejezést. És ahelyett, hogy ebbe beletörődött volna, és elviselte volna a szomorúságot, a magányt, az utálatot, úgy, hogy közben végig kellett volna néznie, ahogy a többiek, a hősök szivárványokon ugrálnak az unikornisaikkal, úgy döntött, hogy a boldog befejezés kiharcolóitól is elveszi ezt a kiváltságot. Bájos. Mindezt úgy érhette el, hogy kiszórt egy átkot, ami a mesehősöket, az Elvarázsolt Erdő lakóit Main államba repítette, a varázslat nélküli világba, ahol új életet kezdtek, csak éppen az emlékeiket vesztették el, és újakat kaptak helyette. Ebben a városban, Storybrooke-ban nőtt fel egy Henry nevű fiú is. Mikor kapott egy mesekönyvet a tanárnőjétől, máshogy kezdte látni a dolgokat. Legyünk őszinték, mindenki azt hitte, meghibbant, ugyanis azt hangoztatta, a nevelőanyja a Gonosz királynő, és a város többi lakója is a mesékből lépett ki. Épp ezért elment, és megkereste a szülőanyját, akiről a mesekönyv azt írta, képes megtörni az átkot. Mikor a nő, Emma a városba érkezett szkeptikusan viszonyult Henry fantazmagóriáihoz, de egyre több furcsa dolgot tapasztalt, amik megváltoztatták a véleményét.
  Azért ez egyszerűen zseniális. Mert mindenki szereti a meséket, mindenkinek fűződik egy-két kedves emléke Hófehérke történetéhez, a Csipkerózsikához vagy éppen a Szépség és a Szönyeteghez. Viszont azt is be kell ismerni, hogy ezek a fiktív kis izék szörnyen naivak, és szörnyen egysíkúak. Ez persze nyilván nem zavart ötévesen, mert természetesnek vettem, hogy a jó győz, és ezt így tartottam izgalmasnak. De például tízévesen már egyértelműen jobban szimpatizáltam a Gonosz királynővel, míg Hófehérkét bele tudtam volna folytani a fűrdővizembe (agresszív voltam, na). Szóval abban a mesében végül a rossznak szurkoltam, és egyáltalán nem találtam igazságtalannak a királynő hozzáállását Hófehérkéhez. Épp ezért egyből megtetszett az ötlet, mert legalább új esélyt ad szegény kidolgozatlan, elnyomott, egyértelműen sötét szereplőknek, akiket szinte egy egész világ utált.
   Az első évad nagyjából epizodikus, tehát minden részben újabb hőssel ismerkedhetünk meg, akiket láthatunk a jelenbeli Storybrooke-ban, illetve a múltbeli Elvarázsolt Erdőben. Az a legjobb, hogy a kidolgozatlan és irreális meséket tulajdonképpen egészen reális alapra helyezte a sorozat. Eleinte Hófehérkében azt az antiszimpatikus, dalolászó ocsmányságot kerestem, de nagyon könnyű volt elvonatkoztatni tőle, hiszen sokkal rengeteg pluszt adott a soroza. Egészen más megvilágításba helyezte a találkozását Charminggal, a Hercegével, akinek egy nagyon különleges, szimpatikus háttérsztorit adott. De Regina, a legendásan elvetemült Gonosz királynő is ezerszer kedvelhetőbbé vált, hiszen a fiatalkorában túlcsorduló kegyetlenség és szomorúság mindenkiben empátiát, szomorúságot, sajnálatot és dühöt ébreszt, ráadásul megemészthetővé és megérthetővé teszi, hogy miért változott ilyen lelketlenné. És ugyanez áll Rumpelstiltskinre, azaz Mr. Goldra, aki tulajdonképpen csak a gyávaságát rejtegeti a hatalma mögött (meglehetősen sikertelenül amúgy).
  A főszereplővel szokott problémám lenni, mert évekkel ezelőtt megtámadott egy csúnya víros a főszereplő-undoritisz, de Emmát kifejezetten kedveltem. Oké, elég sokat nyűglődött, míg elkezdett hinni, amit hatalmas fantáziával megáldva és egy Roxfortból érkező levélről álmodozva nem igazán tudtam megérteni, mert én nagyon örülnék, hogyha hirtelen betoppanna az életembe valami fantasztikum, valami természetfeletti, de később pont a racionalitása tetszett. Meg persze az, hogy mennyire talpra esett, mennyire éleslátó, mennyire jól keveredik ki a helyzetekből, mennyire erős és mennyire bátor.
  Sok mellékszereplő volt, akik közül néhányan megmaradtak a további évadokban is. Egyikükkel sem volt komolyabb bajom. Rendben, nem áltatok senki, a Kék Tündér kifejezetten irritált már csak a hangjával is, ráadásul teljesen álszentnek láttam, de ennek ellenére nem kívántam egy szereplő halálát sem (esetleg csak azt, hogy valaki kicsit rugdossa fenékbe néhányukat, hogyha én nem tehetem meg, de ennyi).
  Szóval igen, összességében teljesen továbbgondolja a gyerekes meséket, jobban kifejti a szereplőket, minden jónak ad egy gonosz oldalt és minden gonosznak egy jó oldalt. Itt semmi sem fekete vagy fehér. A részek izgalmasak, a színészek zseniálisak, vannak shippelhető párosok, őrületes csavarok, szóval minden, ami kell.


2. ÉVAD
   Az átok megtört, és a mágia visszatért, de az elveszett mesehősök ennek ellenére sem kerültek vissza a varázsvilágba, ahonnan eljöttek. Egy véletlen folytán viszont Emma és Mary-Margaret (alias Hófehérke) visszakerült az erdőbe, ahol túlélők kis csapatával találkoztak, és végül Aurora (magyar nevén Csipkerózsika) és Mulan segítségével keresik a kiutat, miközben újabb hősökbe vagy sokkal inkább antihősökbe botlanak bele. Közben a másik oldalon a Herceg, Henry és Ruby, azaz Piroska mindent megtesznek, hogy visszahozzák a megmentőt és édesanyját. Regina rádöbben, hogy nem képes szeretni, Gold pedig megpróbálja visszafogni a varázserejét a szerelem érdekében. Az évad végén pedig a mágianélküli világ emberei keverednek Storybrooke-ba.
   Számomra ez az évad kicsit gyengébbre sikerült. Nem azt mondom, hogy nem rágtam a körmöm, nem téptem a hajam, nem fangörcsöltem minden adandó alkalommal, nem fenyegetőztem, hogy megkeresem Anthonyékat, amiért ilyen mocsokul zárják le a részeket, és nem kegyelmeznek sem szereplőnek, sem nézőnek, nem is azt jelenti, hogy abbahagytam, és szenvedtem – mármint de, persze, hogy szenvedtem, amikor Cora ott gonoszkodott, de eközben nem az járt a fejemben, hogy ez mennyire kibírhatatlanul szar, hanem az, hogy ez mennyire kibírhatatlanul, szadistán jó.
   Az eleje volt az, amit főleg döcögősnek éreztem. Mindkét szálon. Storybrooke-ban unalmas és vontatott volt a város rendberázása, sok volt a tömegjelenet, ami engem egyáltalán nem szórakoztatott. Emmáék eseményei pedig eleinte nem tudtak igazán magukkal ragadni. Aztán persze ez is beszippantott. Hiszen kaptunk egy gonoszt, Corát, aki mindig csak a maga érdekeit szemlélte, de éppen ezért a beteges önzéséért kedveltem annyira. Mármint nem azért, mert egy egomán állat volt, hanem az eszközök, amiket bevetette, hogy elérje, amit annyira akar, egyszerűen lélegzetelállítóan bámulatosak voltak. Tetszett, hogy nem érdekelte mások véleménye, nem érdekelték mások érzései, tetszett, hogy ilyen határozottan, magabiztosan csörtet előre. Aztán persze a jó győzedelmeskedett, de ez így volt rendjén, és cseppet sem éreztem igazságtalannak.
  A másik új, főbb karakter Hook volt. Aki... Oké, nem túlzok azzal, hogy egy istenség. Nem elég, hogy az őt alakító színész bugyiszaggatóan jól néz ki, és nyálszökőkutat varázsol elő a számból, de a személyisége is... Ezt nem tudom egy szóval kifejezni. Páratlan, utánozhatatlan, egyedi, felülmúlhatatlan, észveszejtő, elkápráztató, fenomenális, ámulatba ejtő. (Így kell fitotgtani, hogy van szókincsem, hah.) Tehát nagyon ahwww. Az első pillanatban beleszerettem, pedig nem pozitív karakterként lépett színre. És ez most nem olyan volt, mint amikor az első évadban szívszerelmemként emlegettem Jeffersont, mert ő akkoriban már a 862543936271837637283847372738494. szívszerelmem volt. Szóval Az Őrült Kalaposba egyszerűen belehabarodtam. Hook viszont ellopta a szívem, és olyan piszkosul ügyesen elrejtette, hogy még most sem találom, pedig a hatodik évad megjelenéséig sajnos szünetel a kapcsolatunk, és csak az évad végén döbbentem rá, hogy nekem miatta soha nem lesz férjem (hova rohanok? még barátom sem), mert egy olyanra fogok várni, mint ő, pedig ilyen nem létezik. Sajnáljatok. Kösz. És a probléma az, hogy még macskáim sem lehetnek, mert ők sem lesznek Killianek.
   A mellékszereplők Mulan és Aurora voltak. Aurora engem személy szerint idegesített egy iciripicit, de aztán egész rátermetten kezelte a helyzetet, mikor kicsit belekerült a kakiba. Mulan pedig babakorom óta kedvencem, mert kilóg az átlagos, elcsépelt Disney-hercegnők közül, és azt hiszem, hogy ebben a sorozatban sem lehet rá panasz. Elkötelezett, céltudatos, okos és ragaszkodó.
   Miután Emmáék visszakerültek, számomra sokkal élvezhetőbb lett a helyzet. Meg lett csavarva néhány szál, ráadásul nagyon drámai évadzáró epizódokat kreáltak, amik tökéletesen előkészítették a következő szezont.
   Kicsit izgalomszegényebb volt, mint az első évad, néha már-már lapos, de hát hé, nem lehet minden tökéletes, és szerintem a harmadik évad bőven kárpótol azért, ami ebben nem volt meg. (Figyelitek, milyen vérprofi az átvezetés.)

3. ÉVAD
  Az évad első felében Csodaországba kalandozhatunk, ahol Pán Péter a főgonosz, egyben Henry elrablója. Egy kisebb csapat indul a megmentésére, de közben Pán a maga játékos módján akadályozza őket, és sor kerül néhány drámai jelenetre. Sikerült megállítani, de egy új átok veszi kezdetét, ami az évad második felében gyorsan meg is törik, és színre lép az új gonosz. Zelena. Általa pedig Ózba juthattunk el az Elvarázsolt Erdőben tett kitérő után, ahol találkoztunk magával a nagy varázslóval és Dorothyval is.
  Az első két részre osztott évad, ezzel a technikával kapcsolatban pedig kételyeim vannak. Úgy éreztem, hogy egyik szál sem lett kellően kibontva, és pont mire kezdtem belerázódni, elvágták az egészet. Ettől függetlenül nem volt rossz, csak nem éreztem kereknek, amiért egyébként különösen fájt a szívem, mert mind Csodaország, mind Óz világa fantasztikus, amiket imádtam gyerekkoromban, és ennél sokkal többet lehetett volna kihozni belőle. Ne értsetek félre, nem volt rossz, dehogyis, ilyet soha nem mondanék, mert elképzelhetetlenül elfogult vagyok, csupán volt ebben még lehetőség.
   Mint az már kiderült, Pán volt a főgonosz. Bevallom, hiába imádtam a Pán Pétert mint mesét, a fő- és címszereplője egyenesen taszított. És most elvonatkoztatva a külsőségektől, attól, hogy borzasztóan állt neki az a szörnyű zöld ruha, és elkényeztetett pö... akarom mondani, ficsúr fejet rajzoltak neki, a személyisége sem tetszett. Mindenki imádta (Hookon kívül, egyem a zuzáját), és fúj, olyan önelégültnek láttam. Örülök, hogy a sorozat készítői egy másik oldalát ragadták meg, azaz egy hataloméhes diktátorként ábrázolták. És nekem ez az arca sokkal jobban tetszett, mert na, elért valamit, és ez szerintem mindig becsülendő.
   Amúgy a Csodaországos részek különösen tetszettek. Nemcsak a látványvilág volt zseniális, hanem érdekesen szőtték bele a történetbe, megjelentek új szereplők, akik érdekes szálakkal kapcsolódtak a régiekhez. És végre kellően izgalmas volt, nem túlzok, hogy reszketve, a számat marcangolva néztem végig a részeket, izgultam Henryért, Wendyért, az elveszett fiúkért, Rumpelért, Hook és Emma bimbózó kapcsolatáért, David és Mary-Margaret különös helyzetéért és a krízisért, amibe keverdtek, és végül, de nem utolsó sorban még Pánért is, akinek én végig szurkoltam, hiszen rengeteget fáradozott, és annak ellenére, hogy a múltban és a jelenben is szemét dolgokat tett, én nagyon szorítottam érte, pedig ő aztán tényleg velejéig gonosz volt.
   Ez a tíz-tizenöt rész tele volt könnyfakasztó jelenetekkel, mind a múltban, mind a jelenben. Sok volt a dráma, de szerintem ez kellett. Minden szereplő megvívta a saját belső és külső harcát, és ez nagyon megérintett.
   Miután az újabb átkot pillanatok alatt megtörték, következett a második hullám. Őszintén szólva egyáltalán nem értettem, hogy mi értelme volt így az emlékezetkiesésnek, oké, sírtak egy kicsit miatta, de aztán az első adandó alkalommal le is zárták ezt a szálat. Na, mindegy.
  A második fél főszereplője Zelena volt. Számomra a gonoszok közül ő volt az, aki egyáltalán nem fogott meg a kezdetek kezdetén. Eddig mindenkinek volt valami motivációja, valami elfogadható indoka, ami miatt tulajdonképpen meg lehetett érteni a cselekedeteit, és még sajnálni meg kedvelni is tudtam, de az ő gonoszsága egyszerűen az irigységből és a féltékenységből adódott. Márpedig azért nem volt olyan rossz élete, például Óz világában kapott arra esélyt, hogy ne ő legyen a Gonosz Nyugati Boszorkány, de elbaltázta.
  Amúgy nagyon örültem annak, hogy Ózékat is belevonták a sorozatba, hiszen tisztán él az emlékeimben, ahogy alsóban a délutánis tanító nénink felolvasta nekünk, és már akkor is nagyon megfogott. Viszont annak ellenére, hogy Zelena életének jelentős részét adta ez a világ elenyészően kevés jelenet játszódott itt, és a klasszikus szereplők sem kaptak elég teret ahhoz, hogy kibontakozzanak. Dorothy például kulcsfigura volt az eredeti mesében, mégsem éreztem azt, hogy ebben a sajátos feldolgozásban fontos szerepe lenne. Oké, az arányok nyilván eltolódtak Zelena irányába, de az ő szemszögéből egy darabig Dorothy volt a gonosz.
   Szóval Zelena mozgatórugóit egyáltalán nem értettem, nem tudtam azonosulni a karakterrel. Viszont annak ellenére, hogy akárhányszor színre lépett megforgattam a szemem, tényleg izgalmasak voltak az összecsapások, mind a szóbeliek, mind a tettbeliek.
   Amúgy tetszett az évad, ugyanis megjelent Robin Hood, és nem nagy spoiler, hogy összejött Reginával. Ritka az ennyire szerethető páros (sorry, de valamiért nem lettem Captain Swan shipper, mert Killiant nekem találták ki, chh), és mindkettejüknek kijárt már a szerelem. Ezenkívül sok helyszínre látogathattunk el, érdekes csavarok voltak, a szereplők ebben a szezonban is tanulhattak valamit magukról és a származásukról. És annak ellenére, hogy hiányérzet maradt bennem, nagyon a szívemhez nőtt, belém tiport és állandó figyelemre késztetett.

4. ÉVAD
  Szintén egy kétfelé bontott évad. Az első fele a Frozen sztárjairól szól, Annáról és Elsáról. Pontosabban az Annát kereső Elsáról. Eközben felbukkan egy rég elveszett rokon, aki furcsa terveget szövöget, amikben Emmának is kulcsszerepet szán.
   Bevallom őszintén, nem láttam a Jégvarázst, és egyszerűen nem is éreztem azt, hogy hú, nekem meg kell néznem. Nem fogott meg a trailere alapján, és bár karácsony táján, amikor hangolódásra vágytam, elindítottam online, de két perc után úgy döntöttem, hogy inkább skype-olok egy jót, mert ünnepi hangulatom úgysem lesz. Szóval nem láttam, és szégyellem is magam emiatt. Nem tudom, más lenne-e a véleményem erről a fél évadról, ha ismertem volna az eredetit, és Elsáékra régi ismerősként tekintettem volna, de így egyáltalán nem tetszett. Ugyanis a fő mozgatórugó Anna keresése volt, és a háttérben még Ingrid is sunyiskodott. De számomra valahogy nem volt az igazi... Nem volt eseménytelen, csupán úgy éreztem, hogy túl sok ideig folglalkoztak ezzel a szállal, és a végére nagyon ellaposodott, és nem tudtam úgy szurkolni Elsáéknak, ahogyan kellett volna. Ingrid... szintén nem vált a kedvencemmé. Oké, van egy háttérsztorija, tök jó, de engem egyszerűen nem hatott meg, ami vele történt, amit pedig tervezett teljességel földtől elrugaszkodott és őrült volt. És az őrület ilyesféle fanatikus foka engem már nem vonz.
  Ami viszont nagyon tetszett, az a több fronton is megjelenő testvérkapcsolat. Bár Zelena miatt már az előző évadban is megjelent valami hasonló, de érthető okok miatt, az nem volt igazán testvériség. Itt viszont... Az Anna meg Elsa között kialakuló, szemmel láthatatlan szoros kapocs lehengerlő volt, és megríkatott. Ráadásul az anyukájuk tragédiája is nagyon megható volt, és ott is feltárulkozott egy testvérdráma.
   A második felében Gold összegyűjtött egy kis csapatot, hogy uralma alá vonja a világot (tudjátok, csak a szokásos), és visszaszerezze régi tekintélyét Storybrooke-ban. Közben pedig megjelenik a mesekönyv írója, akit mindenki a saját céljaira akar használni, a kérdés csak az, kinek az oldalára áll.
   Ursula, Szörnyella, Demóna. Három nő.
  Vegyük Ursulát. Ő elég hamar kiszállt, mert megkapta a happy endjét, de nekem egyáltalán nem sikerült megkedvelnem az alatt a kis idő alatt. Számomra egyenesen semmilyen volt, és ennél ezerszer több rejtőzhetett volna a karakterében.
  Demóna viszont fantasztikus karakter. Egyrészt van egy elég érdekes múltja, hatalmas volt, majd elbukott, felemelkedett, és újra elbukott, majd újra felemelkedett. Bámulatos lelki utat járt be, változott mind rossz, mind jó irányba, de a domináns végül a jó irány lett. Tiszteltem és kedveltem végig, mert ami vele történt, az szívszakasztó volt, hiszen olyan dolgot élt túl, ami minden nőt depresszióba taszít, ehhez képest viszont ő elég erős maradt.
   Szörnyella pedig szintén lenyűgöző. Sokáig elhanyagoltnak gondoltam, mert míg a többiek múltja szépen kibontakozott és összeállt, addig ő a háttérben maradt, de végül nagyon is fontos szerepet kapott. Gyerekkoromban rázott tőle a hideg, és ez most sem volt máshogy. Kísértetiesen gonosz nőszemély, és... van oka rá. Nem azt mondom, hogy annyira mélyen a földbe döngölték, de ahogyan felnőtt, és ahogy kiszabadult az anyja ketrecéből, és ahogyan aztán történtek vele a dolgok, az tényleg megrázó, és a végkifejletben mégsem ő viselkedett gonoszan. Vagyis nem csak ő. És tényleg, a fináléra kedveltem, mert nem tűnt olyan merevnek, sőt védtelennek és sebezhetőnek látszott.
  Az évad lezárása méltó volt a második feléhez, mert oké, igen, ez sem volt tökéletes, de az utolsó két részben nagyon beindultak a dolgok, izgalmas és egyedi megoldást találtak ki, miután jelentősen összekavarták a szálakat. Kicsit itt éreztem úgy, hogy lezárták, hogy ebben nincs több lehetőség, de az ötödik évadban megmutatták, hogy mégis.

5. ÉVAD
  Az első felében Emma Zordonná válik, miután megmentette Reginát a sötétségtől, ebből az állapotból pedig csak Merlin szabadíthatja ki. A kis csapat tehátelindul Camelotba, hogy megkeressék a mágust, de mire visszatérnek Emmán eluralkodik a sötétség.
   Imádom az Artúr-mondavilágot, imádom a belőle készült filmfeldolgozásokat (khm, életem értelme a Monthy Python), könyveket, mindent. Szóval persze, hogy megdobbant a pici szívem, amikor elolvastam az ismertetőt. Nagyon szépen oldották meg az itteni jeleneteket, megint rengeteg újdonsággal szolgáltak, és bár megintcsak ott van az, hogy ebből még rengeteget lehetett volna kihozni, de az igazság az, hogy Artúrék mondái tényleg rendkívül tartalmasak, tágak, és, hogy a Kerekasztal lovagjainak tényleg nem volt itt helye. Viszont a palotát kívülről és belülről is csodálatosan oldották meg, a ruhák fantasztikusak voltak, a cselekmény pedig sokrétű és titokzatos. 
   A felépítés a következő volt: az emberek elindultak Camelotba, Merlinhez, bementek a várba, és legközelebb már Storybrooke-ban voltak Artúrékkal együtt, tehát az emlékeik teljesen kitörlődtek. Mi is csak a visszatekintő részletekből tudhatjuk meg, mi is történt pontosan. Ami pedig történt, az lenyűgöző. Tegyük hozzá, hogy Jennek nagyon jól állt, hogy negatív hőst játszott, és saját bevallása szerint is nagyon élvezte. Nem elég, hogy igazi, Sötét Hattyúhoz illő ruhát viselt, a kisugárzása is teljesen más lett ebben a szerepben. Tetszett, hogy törékeny maradt, hogy sebezhetővé vált, eközben pedig zseniálisan szövögette a terveit, és csak a legvégén derült ki, hogy ténylegesen mi is a célja. 
  Az ő változásaival a többi karakter is változott. Hook elvesztette a másik felét, Hófehérkéék a gyereküket, Henry a szerett anyját, Regina egy barátot, aki ráadásul feláldozta magát érte, Gold pedig... hát elvesztette élete értelmét, a tetves hatalmát. Így hát természetes, hogy ők is mássá váltak, és érdekes volt látni, hogyan viszonyulnak az új Emmához.
   A félévadzáró pedig zseniális lett. Összefutottak a szálak, minden érthetővé vált, és lezáródni látszott minden, mikor beütött egy hatalmas fordulat, én pedig követeltem a folytatást.
 A második félben, Hook halálát követően, a főszereplők lementek az Alvilágba. Ahol természetesen felbukkantak régi, kellemetlen ismerőseik, akiknek maradt egy-két befejezetlen ügyük. Egyrészről velük hadakoztak, segítettek nekik lezárni az életüket, másrészről pedig Hookkal törődtek, és próbálták kiszabadítani Hádész karjai közül, akinek természetesen nem fűlött a foga a sok hívatlan látogatóhoz.
  Sokan azt mondták, hogy ez a Hádészos marhaság nem kellett volna. Szerintem meg de. Érdekes volt a görög mítoszok behozása a képbe, és azért az sem utolsó, hogy ez az istenség igazán különleges helyzetbe került, és elvarázsolt a gonoszságával. Hamar megmutatkozott az emberi oldala is, mikor rátalált a szerelemére, csak sajnos neki sem volt menekülőút. 
  Emma útja, amit Hook megtalálásáig járt be gyötrelmes volt, de jó volt nézni a kitartását, az odaadását, a vak és sokszor alaptalan reménykedését, hogy soha nem adta fel, és nem bizonytalanodott el, hogy bízott... nem mondom, hogy magában, sokkal inkább a szerelem erejében.
  Jó volt, hogy megjelentek a régebbi karakterek, mert így megint lezárult egy-két szál, és érdekes volt látni, ahogy olyan szereplők ismerkednek meg egymással, akikről nem gondoltam volna. Érdekes volt látni, hogyan számoltak le ismét, végleg a gonoszokkal, vagy azt, hogyan léphettek bele a fénybe. Mert igen, ilyen is volt. Külön öröm volt számomra, Artúr kitály visszatérése, és az a befejezés, amit kapott, nagyon járt neki, mert összességében véve, ő tényleg csak a nemzetét, az alatt alóit védte, még akkor is, ha nem egészen tudta, hogyan fogjon hozzá, és még akkor is, ha ritkaszar uralkodó volt.
   Az évad utolsó epizódjai egyszerre ríkattak meg, és idegesítettek fel embertelen módon. Egyszer már a rész felénél ki kellett kapcsolnom, mert annyira berágtam a történet kitalálóira, hogy úgy döntöttem, soha többet nem nézem meg, mert csak úgy bömbölök tőle, mint egy hisztikirály csecsemő, és a könnyeimtől úgysem láttam volna. Igen, volt halál... Sok halál... Szeretett szereplők halála... (Mondjuk, ezzel nem sokat mondtam, mert a gonoszak is olyam szerethetőre vannak megcsinálva.) És végül az évadzáró nagyon durva volt, nem hiszem el, hogy már hónapok óta várok a folytatásra...

6. ÉVAD
   Tudooom, még sok idő, de azért már elárultak egy-két dolgot. Többek között azt, hogy megválnak az abszolút nem praktikus két részre bontástól, megint egybefüggő lesz mind a huszonkét rész. Több dologban is hasonlatos lesz az első évadhoz – egyrészt megint több, rövidebb történet lesz, másrészt Mary-Margaret visszatér a katedrára, Emma pedig seriff lesz. Megjelenik a Craig Horner alakította Monte Cristo grófja (a Dumas-karakter megteremtésére nem találhattak volna jobbat, szerintem a H2O-ból ismert srác nagyon jó választás), illetve bemutatkozik Seherezádé és Szindbád. És természetesen folytatódik a Jekyll-szál, aminek nagyon örülök, mert borzasztóan kíváncsi vagyok, hogy dolgozzák fel, és milyen szerepet szánnak még az őrült dokinak. 
   Ezek alapján amúgy fantasztikus sorozatnak ígérkezik, én már izgatottan várom a premiert. Megyek, hátha kiírtak valami új spoilert.

ÖSSZESSÉGÉBEN
  Ajánlom mindenkinek, aki egy fantasy-elemekkel fűszerezett drámára vágyik. Mert igen, ez egy dráma, soha sincs nyugi, mindig felbukkan valaki, akivel újabb konfliktusba lehet keveredni. Ajánlom azoknak, akik szeretnének izgulni egy kicsit, azoknak, akik szeretnének megkedvelni szereplőket, és végigkísérni az útjukat. Ajánlom azoknak, akik szeretik a meséket, azoknak, akik kicsit komolyabban szeretnék venni őket. És szerintem abszolút megéri megnézni, mert könnyen függőséget okozhat, és annak ellenére, hogy a világot nem fordítja ki a négy (vagy mennyi) sarkából, tényleg leköt, tényleg mindig meglep, tényleg szerethető.

4 megjegyzés:

  1. Szia!
    Végre találtam valakit, aki olyan Fangirl mint én. Én megpróbáltam mindent, részletesen leírtam szóban az évadokat a barátaimnak, de ők csak hülyének néztek.. Nem értik meg az én világomat. Pedig szerintem ez egy nagyon-nagyon-nagyon jó sorozat..
    És Hook.. nem tudom, hogy velem van-e a baj, de nekem a külseje nem nagyon jön be.. de a beszólásai.. ahw.. De anyukám szerint is ő néz ki a legjobban.. (igen, őt minden kedvenc sorozatomba belerángatom.. chh...)
    Remélem nem zavartam sok vizet ezzel a kommentel! ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Ú, még valaki. *o* Nem tudom, miért nincs olyan nagy magyar OUAT-fandom, mert kicsit hasonló stílusú sorozat, mint a Teen Wolf, azt meg hatalmas hype veszi körbe... Szóval örülök, ha megjelennek újabb fanok. Szerencsére az én közeli ismerőseim a sok fangirlködésem után belekezdtek, szóval lehet velük is sikítozni, amikor kiírnak egy spoilert. :D Remélem, ez majd változik nálad is, remélem, mihamarabb találsz egy közeli fant.
      Alapból nekem sem az esetem Hook, eleinte nem is kedveltem, de a beszólásai meg a személyisége sokat dobnak rajta. És úgy nekem abszolút szerelem. *o* Amúgy de jófej az anyukád, szerencsés vagy. Fangirlködhettek együtt. :D
      És ó nem, nem zavartál, egyáltalán nem, sőt nagyon örülök, hogy írtál nekem, sokat jelent, hogy vetted a fáradtságot. <3

      Maffia

      Törlés