Szép volt, fiúk!

Sziasztok!

Most csak egy rövidke ki eszmefuttatással jöttem, de készülőben van... sok cikkem. Most tényleg nem szeretnék sokat pofázni, mert képes lennék többet regéli, mint amennyi a tényleges bejegyzés, de azért még elmondom, hogy egy feliratkozóval lettünk gazdagabbak, szóval üdv itt, Nova. ❤️

–––––––––––––

Avagy néhány gondolat az EB-ről...

  Bevallom, elég szkeptikusan álltam hozzá a bajnokságra való kijutásunkhoz. Már rég nem izgat annyira a magyar foci – sőt egyre inkább kezdem elveszteni az érdeklődésemet mindenféle foci iránt –, hogy kövessem a meccseket, tisztában legyek azzal, hogy éppen kik a menő játékosok, egy ideje pedig már azokra a hírekre sem szánok egy tizedmásodpercnél többet, amik a magyar színvonalat szidják. Szóval mondhatjuk, hogy közömbös voltam a dolgok iránt, nem tartoztam a megrögzött gyűlölködők közé, de nem is hangoztattam, hogy márpedig az itthoni foci a legjobb.

  Aztán minden megváltozott. Miután az Ausztria elleni meccsen elkerültük, hogy az első percben labda landoljon Király hálójában, nyertünk 2-0-ra, méghozzá nem is akárhogyan, nem véletlen folytán, nem azért, mert az osztrákok bénák voltak, hanem azért, mert a mi srácaink voltak különösen jók. 

  Később jött Izland. 1-1. Megint fantasztikusak voltunk, és mindenféle elfogultság nélkül kijelenthető, hogy ezerszer jobban játszottunk, és ennél többet érdemeltünk volna. És 2011-ben a meccsen, amit élőben, a helyszínen ordibáltam végig, 4-0-ra nyertünk, de azóta Izland csapata teljesen kicserélődött, így sokkal jobb lett, de a magyarok még ennél is többet fejlődtek.

   És végül Portugália lett az ellenfelünk. A végső eredmény pedig 3-3. Komolyan mondom, én ilyen jó mérkőzést nemcsak ezen az EB-n, de még soha nem láttam. És nemcsak arról van szó, hogy hat gól született, tehát tizenöt percenként lett találat, hanem arról is, hogy tényleg izgalmas volt, hiszen nagyon kiegyenlített volt a párbaj. Portugália ugyebár nagyon jó csapat – igen, gúnyolódhatunk Ronaldo gyerekes toporzékolásán, ami amúgy tényleg vicces meme-eket szül, de azt az érdemet, hogy mennyire jól játszik, nem vehetjük el tőle.

Csongor és Tünde

Sziasztok!

Ne kérdezzétek, mi ez a nagy aktivitás részemről. Na jó, elárulom, még akkor is, ha senkit sem érdekel, valójában van egy csomó elkezdett bejegyzésem, de mindig máshoz van kedvem, így mindig másikat írok, most pedig valahogy pont úgy jött ki, hogy ezzel hamar végeztem. (Jelenleg öt van amúgy piszkozatban, mindegyiket szeretném még ebben a hónapban meg a következőben közzétenni – bár a szeretném általában nem lesz egyenlő a valósággal –, szóval rettegjetek. :D)

És 57-en vagyunk. Ami azt jelenti, hogy az előző poszt óta eltelt hét napban hatan iratkoztatok fel, az naponta majdnem egy, és húha... Üdv itt, Henrietta, Vera, Nelli, Sophie, Luna és Nikolett. ❤️

Öhm, ennyi, most valahogy nem volt olyan sok mondanivalóm, mint múltkor, szóval jó olvasást. :3

Forrás: https://nemzetiszinhaz.hu/

   Május 28. 14:30. Nemzeti Színház.

 Muszáj elmondanom, mennyire gyönyörű már maga az épület is, tényleg nagyon szépen helyrehozták, ráadásul csináltak egy gyönyörű parkot is, vagyis inkább szoborkertet. És így tudtam selfie-zni Gobbi Hildával meg Latabár Kálmánnal is (Latyiii). Meg a Lágymányosi (tudom, Rákóczi, immár öt éve, de nem bírok átszokni) híddal is van közös képem, bár a ramaty fényviszonyok miatt kiégett rajta a fejem, és lusták voltunk sétálgatni, hogy normális fotót csináljunk, meg a haverom azt mondta, olyan csúnya. Amit amúgy abszolút nem értek, szép piros, ráadásul aránylag új.

A démon

Sziasztok! ^^
Maffia egy héten belül kétszer publikál? Én sem hiszem el, és remélem nem fordul ki a négy sarkából a világegyetem a hirtelen változások miatt. Májusban csak egyet posztoltam, aminek az oka az, hogy főleg novellákat írogattam, de ezeket nem éreztem idevalónak. Mert nem tudom... túl személyes volt a jellegük, és túl depisek voltak, és nem is mindegyik volt az igazi. Mondjuk, ez sem kifejezetten boldog. :D Annyit tennék hozzá, hogy a nagy songfic kampány keretében írtam (apropó, innen is köszönöm Stellának a véleményt ❤), és hogy ti is bátran próbáljátok ki magatokat ebben a műfajban, mert megéri, én például imádtam ezt a történetecskét.
A másik: MEGLETT AZ 50 (sőt az 51 is)! Mirával vagy fél órát sikítoztunk, és nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, és üdvözlöm az újakat Virágot, Chloét és Kathyt. ❤ Nem felejtettük el a versenyt, Mira már megírta a posztot, de kisebb nehézségbe ütköztünk... Még mindig a statisztikákkal kapcsolatos, hogy a közös kis marhulásunkat az előző bejegyzésben több, mint 400-an néztétek meg. Ez új rekord, és nem tudom eléggé megköszönni az érdeklődést meg a visszajelzéseket, tényleg borzasztó itt feküdni az ágyamon úgy, hogy nem tudom szavakkal kifejezni az érzéseimet
Megint más (ígérem, ez az utolsó közlendő, aztán hagylak titeket olvasni :D), hogy lett ask.fm-em. Mármint eddig is volt csak teletömtem se füle, se farka filozofálgatásokkal az élet nagy dolgairól a semmiről. Most viszont selejteztem a válaszaimat, és válaszolóképessé tettem az oldalt. Szóval, ha bármi felmerül bennetek, vagy kíváncsiak vagytok, vagy unatkoztok, vagy valami, akkor kattintsatok ide.
És most jó olvasást! Szerintem sokkal élvezetesebb úgy, hogy hozzáhallgatjátok a dalt (link lejjebb), akkor lesz teljes, meg a hangzással együtt sokkal drámaibb. Hogyha pedig bármiféle pozitív/negatív észrevétel fogalmazódik meg bennetek, szívesen fogadok véleményeket.

–––––

Imagine Dragons: Demons

Kedves Daisy!

  Háromszázhatvanötször hívtalak, háromszázhatvanötször képzeltem el, ahogy a csilingelő hangod bizonytalanul hallózik bele a kagylóba. Az a hangod, ami annyiszor nevettetett meg, ami annyiszor nyugtatott meg, ami annyiszor öntött erőt belém, amit annyira szerettem. És az a hangod, ami annyi idő után is ugyanazt hajtogatja a fülemben. Az utolsó hozzám intézett mondatod visszhangzik minduntalan a fejemben.
   – Jennifer... – Csak a nevemet ejtetted ki, nem mérgesen, nem volt semmi dühvel telített tónus a szóban, még csak nem is csengett szomorúan, és nem, csalódott sem volt, azt tudnám rá mondani, üres. Egy olyan személy hangja volt, aki semmiféle érzelmet nem táplált irántam.
   És ez fájt a legjobban, ez hasogatja ma is a szívemet. Ma is, egy év után.
   Biztosan emlékszel még, az ilyen események kitörölhetetlenül, idegesítő pontossággal vésődnek be az emberek elméjébe, de szeretném feleleveníteni azt az éjszakát.